Itt vagyok! Most kicsit több komit szeretnék a történet alatt látni! bízom bennetek ;)46.rész: Szeretsz még?

Itt vagyok!  Most kicsit több komit szeretnék a történet alatt látni! bízom bennetek ;)

46.rész: Szeretsz még?

- Fogd be!- kiáltottam neki, és az ablak mellé álltam. Miért mond ilyeneket nekem az esküvője után egy nappal?! Miért nem előtte?!!- Feleséged van! Férj vagy! Nem érdekel a szerelmed...- fájdalmas volt kimondani ezeket a szavakat, de tudnia kell hogy már nem tekinthetek rá úgy mint eddig. Képtelen vagyok.....

Hátrafordultam és láttam arcán a meglepettséget. Nem számított ilyen válaszra tőlem.

- De Zoé.... - indult közelebb felém de én arrébb álltam.

  - Hagyjuk Justin...már mindegy. - nehéz volt a könnyeimet visszatartanom de talán ez az egy előnye volt annak,hogy sohasem volt könnyű életem, így megtanultam leplezni az érzéseimet. Elindultam az ajtó felé, apró, óvatos lépésekkel, mintha minden másodpercben azt várnám,hogy utánam jöjjön bár tudom,hogy nem az lenne a helyes. - Ma hazautazom Joshal. - nyögtem ki miközben már nyitottam az ajtót. - Egy hét múlva jövök vissza, remélem addig tudsz magadra vigyázni. - hátrapillantottam még utoljára. Fájdalom, megbánás és még rengeteg érzelem tükröződött az arcán. Már épp bezártam volna magam mögött az ajtót amikor meghallottam hangját.

- Összepakoltál már hugi? - kérdezte miközben megölelt.

- Még pár holmim van amit összerakok aztán indulhatunk. - mosolyodtam el.

- Minden rendben van? - kérdezte törődve.

- Igen, persze... de jó lesz azért egy hét pihenés és végre láthatom anyut is.

- Már nagyon vár. - mosolyodott el ő is majd elindult a csomagjaival. 

Körülbelül 20 perc múlva, miután mindenkitől elköszöntem, kivéve Justint, már a kocsiban ültünk.Chazzel is megbeszéltük,hogy majd ha visszatértem elmegyünk ismét kávézni. A hosszas kocsi út viszonylag csendesen telt, nem sokat beszéltem bátyámmal és a fele utat szinte átaludtam.Amikor épp fel voltam folyamatosan járt az agyam....vajon ki máson ha nem Justinon. Nem tudtam elfelejteni sehogy sem. Még mindig túlságosan szeretem pedig már egy másik nőé, most már hivatalosan is. Amint megérkeztünk hirtelen öröm öntött el. Annyira jó volt újra látni azt a házat amiben felnőttem és azt a környéket amihez annyi emlék fűz az 'előző' életemből. Már anyu kint várt minket a kapuban. Azonnal odarohantam hozzá és megöleltem. 

** JUSTIN SZEMSZÖGE **

Elment, el, és nem válaszolt. Talán már nem is szeret ? Bele gondolni is rossz volt. Csak álltam és bámultam ki a fejemből, mereven néztem az ajtót amelyen körülbelül 20 perce távozott életem legfontosabb személye. Lépteket hallottam a folyosóról s ez kizökkentett a gondolataimból. Körülnéztem és láttam, hogy iszonyat nagy rumlit csináltunk, így gyorsan elkezdtem összerámolni, már amennyire ez lehetséges volt. Aztán valaki kopogtatott, majd édesanyám fejét láttam bekukkantani. 

- Szia kicsim. - lépett beljebb majd alaposan körbenézett. Észrevette, hogy nincs minden rendben a szobával de nem szólt és nem is kérdezett semmit. - Úgy gondoltam ma elmehetnénk együtt valahova, enni valamit mondjuk - folytatta - már olyan régen töltöttünk el ilyen anya-fia közös napot - mosolyodott el.

- Remek ötlet. - feleltem. Úgy véltem hátha ez segít majd egy kicsit elfelejteni a Zoéval és a vámpírokkal történt dolgokat. - Átöltözöm és mehetünk is ha neked jó?! - mondtam még gyorsan.

- Tökéletes. - nyomott egy puszit a homlokomra - Lent várlak a kocsinál. - majd ismét becsukódott az a bizonyos ajtó. A szekrényemhez siettem,hogy megnézzem mit is vehetnék fel és a jó időre való tekintettel egy fehér nadrág és lila póló mellett döntöttem. Persze a cipőm is megfelelő színű volt: lila. Napszemüveg és a sapka még felkerült a fejemre és már indultam is. Lefelé menet találkoztam Chazzel.

- Hé jól vagy? - állított meg és ijedten nézett rám. 

- Igen...minden rendben. - válaszoltam értetlenül. Pár másodperc múlva esett le,hogy amikor felhívtam Zoét pont Chazzel volt így hát gondolom mindent tud.- Veled minden rendben? - kicsit fáradtnak tűnt és a karját fogta végig miközben beszéltünk. Ezt nem tudtam hova tenni.

- Igen, persze. Velem is minden oké. Kicsit mondjuk még fáj a karom, ezért jössz nekem egyel. - ütögette meg a vállamat nevetve majd bement a szobájába. Értetlenül álltam ott megint. Egész úton a kocsiig az járt a fejemben,hogy hogy kapcsolódhatok én Chaz fájó karjához. Majd hirtelen,mint egy villámcsapás, megvilágosodtam. Eszembe jutott,hogy Zoé említette,hogy félig vámpír. Ahhoz,hogy ő át tudjon változni vért kell innia és csak Chaz volt vele aki segíthetett neki. Te atya ég. Tehát kettőjüknek is köszönhetem az életem. Végül megpillantottam anyát majd egy csipogó hanggal kinyitottam a kocsit.

- Ma én vezetek és nem sofőrrel megyünk. - pattantam be az első ülésre.

- Nekem megfelel. - szállt be mellém anyám aztán el is indultunk. Egy közeli étterembe mentünk,ahol már vártak minket. Egy teraszon lévő, két személyes asztalnál foglaltunk helyet. A pincéé perceken belül megérkezett és hozta az étlapokat is. Hosszas válogatás után, anya egy rák salátát kért én pedig narancsos kacsát, kevés körettel. 

- Na és, milyen újdonsült férjnek lenni? - kérdezte kicsit gúnyosan anya majd belekortyolt az italába.

- Szándékosan csinálod ezt ugye? - mosolyogtam miközben a poharamat forgattam a kezemmel. - Fura érzés...jobb lenne ha.... - itt azonban megálltam. Tudtam,hogy nem szabad kimondanom azt amit gondolok de nekem nem is kellett, anyukám ismét megtette ezt helyettem.

- Ha Zoéval lennél...tudom,tudom. - mondta - hidd el mindenkinek jobb lett volna úgy.

- Nem értem. - feleltem - te is tudtad,hogy mekkora hibát vétek, mégse léptél közbe?! 

- Nem tehettem. Justin, már felnőtt férfi vagy és tegyük hozzá,hogy nem is átlagos. Tudnod kell döntéseket hozni, akár rosszat akár jót. Ha ez előbbit akkor pedig vállalnod kell a következményeket és ha tudod akkor helyre kell hoznod a dolgokat. - bármennyire is fájt, tudtam,hogy igaza van. Nem várhattam volna el tőle azt, hogy helyettem állítsa le az esküvőt és küldje el Caitlint vagy ilyesmi. 

- Igazad van - láttam be - elrontottam és most én szenvedek miatta.

- Az a baj,hogy nem csak te... - mondta ismét gúnyosan. - Jól van, nem szóltam - mosolygott - de sohasem fogom úgy megkedvelni Caitlint mint Zoét - jelentette ki komolyan és szerintem tudta, hogy én is ugyanígy érzek. Sohasem fogom úgy szeretni Caitet mint Zoét, sőt, senki mást nem fogok tudni úgy szeretni. Végre megérkezett az étel. Most már kicsit vidámabb dolgokról beszélgettünk: Chazről, milyen jó,hogy itt van mellettem és Usherről is. 

- Ígérj meg valamit. - kértem anyámat az étkezés végén.

- Figyelek...

- Legyél te a legrosszabb anyós Caitlinnel szemben a világon, kérlek. - majd bevetettem a legaranyosabb nézésemet melyen tudtam,hogy elfog mosolyodni.

- Talán ennyit megérdemelsz - nevetett fel. - Legalább lesz nekem is egy kis szórakozásom - kacsintott rám. Ekkor oldalra pillantottam és tudtam,hogy ennek nem lesz jó vége. A paparazzik csakúgy áramlottak felénk és  tudtam,hogy pár másodperc múlva vége a békés időtöltésünknek. Kérdések tömege irányult felénk, leginkább felém.

- Milyen férjként élni?

- Szereted Caitlint?

- Boldog vagy?

- Holnap indultok nászútra....hová ha szabad megtudni? - úristen. ekkor tudatosult bennem az, amit elfelejtettem. Holnap indulok Caittel a nászutunkra. Anyámra pillantottam, majd mind a ketten felálltunk és át nyomultunk a tömegen. Sikerült kijutnunk és bepattantunk a kocsiba. Úgy döntöttünk, hogy inkább visszatérünk a hotelbe és pihenős napot tartunk. Visszaérve úgy gondoltam,hogy egy film nézés közben majd pihenek de ez nem akart összejönni. Nem tudtam még a filmre sem koncentrálni annyira hiányzott Zoé. Nem szóltam senkinek, fogtam magam és lerohantam a kocsimhoz.

** ZOÉ SZEMSZÖGE**

Csak ültünk a kanapén, anyával és Joshal és beszélgettünk. Nagyon hiányzott már mind nekem, mind nekik, ez a meghitt, családi hangulat.  Már kezdett esteledni így miután megettük a vacsorát elindulta, hogy bezárjam az ajtókat. Amikor az első ajtóhoz értem, megláttam,hogy egy kocsi áll meg a ház előtt. A sötétben nem nagyon tudtam kivenni,hogy miféle kocsi is ez. Majd kiszállt belőle a sofőr akit rögtön felismertem volna még száz ember közül is. A kulccsal kinyitottam a zárat és kirohantam.

- Te meg mit keresel itt?- néztem rá értetlenül. - Hisz holnap indulsz a nászutadra.

- Nem számít - válaszolta és mélyen a szemébe néztem. Tudom,hogy még ő is szeret de lehetetlen így,hogy együtt legyünk miután van felesége. - Amikor eljöttél, nem válaszoltál a kérdésemre.... - folytatta. - Szeretsz még?

- Justin... Azonnal vissza kell menned. - próbáltam terelni a témát több-kevesebb sikerrel.

- Ha azt akarod máris eltűnök, csak válaszolj... - lépett hozzám közelebb és megfogta mind két kezemet. Éreztem,hogy elgyengülök. Ki fogom mondani.....

- Én még mindig.... - kezdtem bele a mondatomba.

- Óóóó Justin. - kiáltott fel anya az ajtóból szerencsémre. - Hogy hogy itt vagy? - jött felén széles mosollyal az arcán majd megölelte Justint.

- Épp menni készül - vágtam közbe.

- Na ne butáskodj már Zoé - folytatta anya, mosolyszünet nélkül - Csak nem gondolod,hogy még most visszautazik?  Gyere, ma itt alszol. - szólt Justinhoz.

- Holnap indulnia kell korán reggel a nászútjára. - próbáltam győzködni anyát de mintha a falhoz beszélnék.

- Majd elindul innen korábban. Ne aggódj már annyit kicsim. - majd belekarolt Justinba és elindultak befelé. Én meg csak álltam ott értetlenül, nem tudtam,hogy most mit csináljak. Ennek az éjszakának biztos,hogy nem lesz jó vége. Pár perc utána bementem én is és bezártam az ajtót. Anyu és Juss már a kanapén ültek,ahol ezelőtt én beszélgettem a családommal. Leültem melléjük.

- Kicsim, nem is mondtad,hogy miért jött Justin! - harsogta anyám és én persze nem tudtam,hogy miről van szó. - Remélem elfogadod az ajánlatát, hisz szüksége van rád. - kortyolt bele egy újabb bögre teába.

- Miféle ajánlatot is kéne elfogadnom?! - néztem kérdően mind kettőjükre.

- Hát ,hogy elkíséred Justint a nászútra nehogy valami támadás vagy efféle dolog érhesse őt és Caitlint.  - ekkor hirtelen lefagytam. Ennél rosszabb ötlet még nekem sem juthatott volna az eszembe. Nem szenvedek így is eléggé? Még nézzem egy héten keresztül ahogyan nyalják-falják egymást minden percben?!

- De hát... úgy volt,hogy ezt a hetet veled töltöm anya. Már olyan régóta akartuk ezt. - próbáltam menteni a menthetőt.

- Majd legközelebb - simogatta meg az arcomat. - Persze nekem is nagyon hiányzol és sajnálom,hogy ha ez nem jön most össze de nem hagyhatod,hogy baja essen Justinnak....igaz? - nézett rám kicsit parancsolóan.

- Még meggondolom. - majd azzal a lendülettel felálltam és beviharzottam a szobámba. Nem hiszem el,hogy ezt teszi Justin....csak még jobban megkeseríti az életemet. Körülbelül 10 perc elteltével kopogást hallottam.

- Gyere be. - mondtam miközben fejemet visszaejtettem a párnára.

- Zavarhatok egy kicsit? - kérdezte halkan Juss miközben bezárta maga mögött az ajtót. Leült mellém az ágyam szélére. - Figyelj Zoé, én nem akarok neked rosszat, sőt, én vagyok az aki a legjobban szeretné azt,hogy boldog legyél. Meg kell értened,hogy nem bírok ki egy hetet nélküled, Caitlinnel. Kellesz nekem.  Most és mindig. - felültem az ágyon Justinnal szembe fordultam és törökülésbe helyezkedtem el. Egy párnát vettem az ölembe,hogy legyen mit szorongatnom.

- Hamarabb is gondolkodhattál volna ezen...mondjuk a boldogító igen előtt. - vágtam a fejéhez.

- Tudom....és hidd el azt is, hogy ez volt életem legnagyobb hibája de amint látok rá módot változtatok rajta,hogy jobb legyen...neked és nekem. Nekünk.

- Justin már régen nincsen az a fogalom,hogy nekünk vagy,hogy mi. - kezdtem el mondani. - Nem várhatod el azt sem,hogy egy héten át nézzem ahogy élvezitek a nászutatokat Caittel. Nem gondolod,hogy ez mennyire fájhat nekem?

- Nekem is fáj hidd el... de szükségem van rád. Szeretlek Zoé, jobban mint bárki mást. - ekkor egy könnycsepp gördült le az arcán. A szemébe néztem,melyeket már könny áztatott. Ennyi őszinteséget még talán egy ember szemében sem láttam. Kezemmel letöröltem az arcán lefolyó cseppet  majd közelebb hajolva hozzá megcsókoltam, gyengéden, szeretően.

- Én is szeretlek. - mondtam végezetül majd eltávolodtam tőle. Szemében láttam a ragyogást,hogy végre választ kapott a kérdésére. - De ez nem helyes. - ráztam meg a fejemet.

- Tudom. - simította végig karomat. - Kérlek, gyere el velünk...velem. Ígérem amennyi időt csak tudok, veled fogok tölteni. Minden nap azon leszek,hogy olyan legyen mintha a mi nászutunkat ünnepelnénk. Csak kérlek, gyere el. - éreztem,hogy nem tehetek mást. Nem tudok neki nemet mondani, még mindig nem.

- Rendben van. - sóhajtottam nagyokat. Innentől kezdve az este már oldottabb lett. Feküdtünk egymás mellett az ágyon, fogtuk egymás kezét és beszélgettünk. Az összes régi szép és fájó emléket átbeszéltük és felidéztük. Rengeteget nevettünk és talán néha még meg is könnyeztük őket. Hajnali két óra lehetett,hogy úgy döntöttünk most már ideje lenne nyugovóra térni. Gyorsan kimentem a fürdőbe lezuhanyozni, majd átöltözni. Justin addig a szobámban vetette le ruháit és csak egy boxerben feküdt az ágyon mire visszaértem. Bebújtam mellé majd megölelt, szorosan magához húzott.  Néztük egymást, hosszú perceken keresztül, csak némán. Majd elmosolyodtam és megcsókoltam. Még közelebb fészkeltem hozzá magam,amennyire csak tudtam és végre elaludtunk. Eszünk ágába se volt a holnapi naptól kezdődő nászútra gondolni....