Újra itt!


Drága olvasóim, mint tudjátok ennek a blogomnak vége, de ennek a végével egy időben indítottam egy újat, ha van időtök illetve, kíváncsiak vagytok, esetleg egy kicsit felkeltettem az érdeklődéseteket nézzetek be, ott is szükség van ilyen csodálatos olvasókra, mint Ti! :)

#Check out my new blog !  #LOVE

Blogom

54. fejezet

Drága olvasóim. a blog végéhez értünk. :) Nagyon sajnálom hogy hatalmas kihagyással jövök most.. Sorolhatnám a kifogásokat, de nem teszem. Helyette inkább köszönöm annak a 2-3 rendszeres olvasómnak hogy mindig itt volt, és a kommentjeik  tartották bennem a lelket, hogy van miért írnom.. :) Hatalmas dolog ez Higgyétek el. A kedves szavak, mindig meg mosolyogtattak. :) 
Elmondhatatlanul sajnálom, amikor hetekig nem jelentkeztem, pedig tudom, hogy vártátok a fejezeteket. Most pedig, hogy a vége fele közeledünk, nem jártatom a szám tovább feleslegesen.. : )
Egyszóval: Szeretem az olvasóimat. :) Jöjjön az utolsó  rész. Búcsúzom tőletek.
Szeretlek Titeket. Köszönök mindent. 

Egy kulcs csörgését hallottam meg az asztalon és kisebb háttér zajokat. Aztán besüllyedt mellettem az ágy.
Egy kéz a meztelen derekamra csúszott.
Valaki rekedtes hangján érthetetlenül duruzsolt a fülembe. lehelete csiklandozta a nyakam.
Ezért elfordultam a másik oldalra.
- Justin? Te vagy az? - nyöszörögtem.
-Igen. - sóhajtott. Hangja kicsit meg remegett. Feszült volt.
- Hazajöttél? - simítottam kezem arcára.
- Sajnálom.. - temette arcát két kezébe
-Soha nem foglak elhagyni.. Szerelmem. - arcom két keze közé vette és megcsókolt.
- Hol voltál idáig? - váltam el tőle, hogy szemébe nézzek.
- Volt egy kis dolgom. - lefeküdt mellém és karjaival védelmezően átölelt.
- Most már maradj velem kérlek. - szorítottam meg kezét.
- Zoé. - kezdett bele.- bármi is történik, mindig veled leszek, itt bent. - rakta kezét mellkasomra. - Ez pedig. - ismételte meg ugyanezt csak most az ő mellkasán. - mindig érted fog dobogni..
-Szeretlek. - súgtam fülébe. - Justin te könnyezel (?) pillantottam arcára, amikor meg éreztem a forró folyadékot az arcán.
- Te vagy az életem.. - válaszolta. Figyelmen kívül hagyva a kérdésem. - Justin betakart mindkettőnket, szorosan hozzábújtam, még utoljára beszívtam édes illatát ami álomba ringatott.

Az éjjel Justinnal álmodtam.
Egy teljesen tökéletes világban voltunk. Mi ketten.
Ott ültem a homokban, néztem ahogy a tenger hullámai partot érnek és elmossák a lábnyomokat. Kellemes nyári idő volt, a szél hosszú hajamat fújja. Egyszer csak  Justin nevetését hallom a hátam mögött és egy ismeretlen másik nevetést. A hang egyre hangosabbá vált, Aztán már csak azt veszem észre, hogy valaki a hátam mögé jön és apró kezeivel meg simogatja a hajam.
Erre megfordulok, és Justin pillantom meg
-Nem adsz egy puszit anyának, angyalka? - kérdi Justin a kislánytól, aki az előbb simogatott meg.
Egyből felé pillantottam. A kislány 4. évében járhatott, hosszú szőkés barna fürtjei finoman omlottak vállára, hatalmas barna szemekkel bámult rám.
-Justin.. - álltam fel. - Ő a..
- Ő a mi kislányunk, Zoé. mosolygott.
- Ez..- hűltem el. - hihetetlen.
Szemeim Justin és a kislány között cikáztak.
-Apuci, megnézzük a sellőket? - tartotta fel apró kezeit az égbe, ezzel utalva azzal hogy Justin ölébe kívánkozik.
-Persze tündérem. - mosolygott a kislányra, majd felkapta ölébe.
Mindezt a legnagyobb csodálattal néztem végig.

Hihetetlen Justin mennyire tökéletes apa.
Justin és a kislány, egyre beljebb sétált a hullámok között..
-Szia anyuci! - integetett hevesen picike kezeivel.
Justin még hátra nézett egyszer, rám mosolygott. Mintha mondani akart volna valamit, de nem tette. Még utoljára rám mosolygott és ismét elindult.
Egyre beljebb és beljebb mentek, már alig lehetett látni őket.
-Hé! - kiabáltam utánuk, figyelmeztetve, hogy ne menjenek tovább mert veszélyes.

-Justin! - szinte már ordítottam.. És egyszer csak bekövetkezett az amitől féltem.
Teljesen eltüntek a szemem elől. Féltem hogy a hullám nyelte el őket.

Zokogva estem térdre. és addig sírtam amíg végül fel nem riadtam...

Riadtan ugrottam fel az ágyból.
-Csak álom volt. - nyugtattam magam. Egy szörnyű rémálom. Kis híján sírva fakadtam.
Rápillantottam az órára, ami delet mutatott. Fogalmam sincs hogyan aludhattam eddig. Justin egyáltalán miért hagyott eddig aludni? Oldalra néztem, de Justinnak már csak a helyét találtam.
Ezt is csak álmodtam volna? Kizárt! Mindenre emlékszem. Ahogy hazajött, és elmondta hogy mennyire sajnálja ezt az egészet. és soha nem fog elhagyni, mert én vagyok az ő élete, ő pedig az én szerelmem.
Nem tudnék nélküle élni. Ez már lehetetlen lenne számomra, ez olyan mintha meg akarnának fosztani a levegőtől. Minden kétség nélkül, rögtön belehalnék.
Justin helyén, a párnán egy fehér félbe hajtott papírt pillantottam meg. Eddig ezt észre sem vettem.
Fogtam, és kinyitottam. Nyilván nekem szólhat. Majd olvasni kezdtem...


~ Szerelmem.

Amióta megtettem ezt a döntést, a fejemben csak egyetlen dolog jár.
Azon gondolkoztam, mennyi mindenünk volt. Soha nem volt könnyű. Emlékszem, alkoholt ittál, hogy minden fájdalmad eltűnjön. Szerelmem.. félek ez rajtam semmit sem segítene. Bárcsak meg tudnám neked adni, azt amit igazán érdemelsz. Mert soha senki nem veheti át a Te helyedet, Senki sem tudja azt az érzést kiváltani belőlem, amit te tudtál... És sosem fogunk találni olyan igaz szerelmet, ami a miénk volt.  A fejemben lévő zűrzavar akár egy illúzió. Soha nem fogsz nekem megbocsájtani. Mert itt hagytalak. nem bírtam volna a szemedbe nézni. te vagy az egyetlen akihez kötődök. A szerelem emlékezni fog ránk. Én csak azt szeretném hogy lásd, többé semmi sem lesz olyan mint Te meg én..


- a te Justinod.-

Az utolsó pár sort már alig tudtam felolvasni,  a szememből úgy folytak a könnyek mintha öntötték volna.

Üvöltve szaladtam le a lécspőn Pattie keresésére, úgy éreztem ha most nem teszek valamit ebben a percben meghalok.
-Pattie! - zokogtam
Majd amikor elértem, összeestem és tovább sírtam.
-Istenem! - ölelt át
-Justin elment. - kapkodtam levegő hiány miatt
- Caitlin terhes lett, szívem...
- Ugye visszajön? mondd hogy vissza jön.. kérlek! - kiabáltam Pattie-ra.
- Nem hagyhat itt.. - szipogtam tovább
Rohanni akartam. Magam sem tudom hogy hová csak rohanni...
-Engedj! - szóltam Pattie-ra aki a karomnál fogva tartott, és próbált lenyugtatni.
-Zoé, nyugodj meg! Kárt fogsz tenni magadban.

-ENGEDJ MÁR KÉRLEK - üvöltöttem. erre elengedett és kirohantam a házból. Semmi más nem érdekelt, csak hogy el jussak oda, ahol az éjjel álmodtam. Egyre gyakrabban kapkodtam  a levegőt és próbáltam abba hagyni a remegést.

Elértem a partra amint meg éreztem bőrömön a langyos vizet, erőtlenül estem a homokba. A végtelen tengert kémleltem. ismét De ja vu-m volt, mint az álmomban. Felálltam és sétálni kezdtem a vízben. A víz már a derekamig ért. Tudtam nincs visszaút.



 Innen kezdjétek el zenére olvasni )Hetekkel később.

~ Justin szemszöge:

Caitlin 3 hónapos terhes. Már kezd látszani a hasa. Hihetetlen ez az egész. A tudat, hogy mindig is Zoéval képzeltem el ezt. Az mi gyerekünkkel a hasában, amit majd simogathatok, és énekelhetek hozzá. Sosem tudtam volna mást a gyerekeim anyjának és a feleségemnek képzelni, mint őt. Akárhányszor ránézek Cait hasára, mindig  el fog szomorúság. Egyre jobban viselem a napokat szerelmem nélkül. Nem tudom mi van vele, mit kezdett az életével, amióta elmentem. Anyám sem mondott semmit róla. utána kell járnom.

-Fiam. - sóhajtott.
- Gondoltam fel hívlak, ha már Te nem értesítesz az otthon történtekről.
- Normális körülmények között most azt mondanám, hogy gyere haza. Mert ezt szavakban nem lehet elmondani, ami történt...
- Mi történt?
- Felkészültél fiam?
- Mondd már!
- Zoé elhunyt. itt hagyott minket. -mondta ki.
-Nem. - s ahogy kimondtam eleredt az első könnycsepp, de talán eddig a legfájdalmasabb az életemben.
- Zoé él. - hitettem el magammal.
- Nem fiam, Zoé meghalt. Miután elmentél teljesen összeomlott. elment otthonról, és napokig nem tudtuk mi van vele. Az anyukáját én értesítettem, amikor a rendősök bejelentést tettek hogy rátaláltak Zoé holttestére, a tengerparton. Ki sodorta egy ár. Megfulladt. Az anyja teljesen bele betegedett.
- De hát Zoé tud úszni.
- Öngyilkos lett Justin....
- Ezt.. nem hiszem el. Nem hiszem el hogy meghalt. Nem ment el. Nem hagyott itt.
Nem! Neeeeeeeeeeeeeeem! - üvöltöttem a telefonba.









Augusztus 3.-a




Zoé temetése.

Mindenki itt áll, akinek egykor helye volt Zoé életében. Soha nem hittem volna hogy egyszer így kell végződnie. Üveges tekintettel nézem végig a feketébe öltözött embereket akik sorban egymás után haladnak Zoé sírjához, tiszteletet adnak, majd lerakják hozzá a virágaikat. Miután már csak én maradtam. Közelebb mentem, és lefeküdtem "mellé".

-Tudod.. kezdtem bele. - s leraktam a márvány táblára a rózsát. Megígértem, hogy nem fogok sírni. Zoé csodálatos volt. Mindig mosolygott.
Ha most egyetlen kívánságom lehetne, azt kérném, hogy veled lehessek. Bárhogyan, bármi áron. Mert amióta lementél mást nem érzek belül csak egy tátongó  fekete űrt.. Igaz a mondás, hogy akkor tudod meg, mit jelent neked, ha már elveszítetted. És én elveszítettelek téged.. De te sohasem fogsz engem. A szívem örökre a tiéd marad. Megígértem. Egy barom voltam.. És nézd mit tettem, elvesztettem mindenem, ez a mindenem pedig te vagy. Ha eljön az ideje, ígérem ott fent meg kereslek, és boldogan élünk együtt, pont úgy ahogy elképzeltük. Csak mi ketten. De addig is... A viszont látásra. Szerelemem.

The End.

Jelentem,

 NEM HALTAM MEG!!! :D 

-Nem fejezem be a blogot

-Nem szüneteltetek .. Csak nyaralni voltam! :)
Most hogy már itthon vagyok, időt szakítok a történet írására mindenképp minden tényező ellenére, szép estét drágáim. Hamarosan jövök, Love.